2013. december 10., kedd

Szakmai nap



A 21. SZÁZADI ISKOLA



A tavalyi “21. századi tanár” elnevezésű programot idén a „21. századi iskola” címmel folytattuk. A téma lényegében nem sokat változott, inkább folytatódott. Az általunk tanított netgeneráció sajátosságai, a hozzájuk vezető út, módszer volt szakmai napunk fő témája. 

Megvizsgáltuk a mai tizenévesekre, azaz a Z generációra jellemző attitűdöt, a szokásaikat, a tanulási módszereiket. Ezután arról beszélgettünk, hogy mit tehetünk mi, pedagógusok, mikor cselekszünk okosan, mi a feladatunk ebben a megváltozott környezetben. Ezekre a kérdésekre kerestük a válaszokat: 



•Hogyan tanítunk a 21. század elején?

•Milyen megoldásaink vannak a mai diákok tanulási szokásaira?

•Mit tartunk elsődlegesnek a tanítás során?

•Nyitottak vagyunk-e az újra, a változásra, az innovációra?

A későbbiekben rátértünk a konkrét módszerek ismertetésére. Kezdtük a fordított osztályterem (flipped classroom) módszerrel, amikor a tanórán azt csinálják a tanulók, amit az otthoni munka során szoktak, otthon viszont azt, amit a tanórán szoktak. 
 
Folytattuk jó gyakorlatok bemutatásával, majd az IKT alkalmazásokra és ezen belül a web 2.0-ás alkalmazásokra tértünk rá. A laptopok előtt ülve próbáltunk ki hasznos feladatkészítő kisprogramokat. Kitértünk a pontokra épülő értékelésre is, annak előnyeit szembeállítva a hagyományos osztályzással.

Szó volt a virtuális osztályterem fogalmáról is, amely ahhoz szükséges, hogy a digitális tananyagot célba juttassuk.  
A szakmai nap lényege az volt, hogy irányt mutasson a pedagógusainknak a modern tanítási trendekhez, az új konstruktív pedagógia módszereinek bemutatásával a teljesség igénye nélkül. Egyúttal kiemelve az internet jelentőségét az oktatásban, az ehhez szükséges eszközök egy részének bemutatásával és gyakorlati kipróbálásával. Fontos hangsúlyozni, hogy a technikai eszközök tanítási órán való használatától sokkal fontosabb, hogy elszakadjunk a régi, elavult módszerektől, a frontális tanítástól és ne csak beszéljünk a differenciálásról, az együttműködésről, hanem valósítsuk is meg páros feladatokban, csoportmunkában, projektfeladatokban, mert a 21. században ezeket a készségeket kell fejleszteni a diákjainkban. Mint tudjuk a lexikális tudás helyett sokkal fontosabb a biztos tudás és annak alkalmazása. 



A jövőben szeretném, ha növelnénk a tanulói laptopok számát, amely lehetővé tenné a tanórákon való használatukat. Jelenleg is használhatnak a diákok saját laptopot és tabletet, de nem hoz mindenki magával ilyet. Ahhoz, hogy modern digitális tananyagot tudjunk használni, szükség van saját magunk képzésére is ezen a téren, ezért a 2. félévtől elindítjuk a PASARÉTI IKT KLUB programot, amely jelenléti és online képzéseket (webinárium) fog tartalmazni. Ez azzal a céllal indul, hogy iskolánkban szélesebb körben elterjedjen a modern oktatási formák alkalmazása, a tanárok munkájának segítése, az IKT eszközök megismerése és alkalmazása.


 
Pintér Zsolt







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése