2013. október 20., vasárnap

Comenius konferencia Litvániában

Hogyan tudja az intézményvezető helyzetbe hozni iskoláját az európai dimenzió tükrében?

Erre kereste a választ 250 oktatási szakember, iskolavezető, civil szféra-képviselő és európai politikus. A 2 napos konferenciára Vilniusban, a litván fővárosban került sor. Nyár elején kaptam meghívót az Európai Bizottság oktatással foglalkozó irodájától és hamar "igen-t" mondtam. Nem bántam meg, mert egy nagyon jól szervezett szakmai program részese lehettem, sok új élménnyel gazdagodva.
István barátommal
Magyarországról csak hárman utaztunk, de minden Uniós országból voltak képviselők. A hivatalos program pénteken kezdődött, mi egy nappal korábban érkeztünk, ezért volt időm várost nézni, barangolni Vilnius óvárosi részében.
A szakmai napokon a rövidebb plenáris előadást workshopok követték, kiscsoportos foglalkozások, ötletelések, tapasztalatok megosztása. Szekciókba osztva kerestük a megoldást, a jövőre, a változásra. Később partnerkeresésre indultunk, így találkoztam magyar nyelvű felvidéki kollégával, lengyel és szlovén tanárral, valamint finn és dán résztvevővel, akikkel gyorsan szót értettünk.
Workshop 2
Szó esett az Európai Unió új oktatási stratégiájáról, az Erasmus+-ról, ami jelentős változásokat vezet be a következő 7 évben. Az iskolák továbbra is pályázhatnak nemzetközi projektekre, de a diákok és a tanárok mobilitása kerül előtérbe. Fejleszteni és nagyobb összeggel támogatni az eTwinning programot, de megmarad az iskoláknak a korábbi Comenius pályázati lehetőség is. 
A mi Comenius projektünk még végig megy a mostani szabályok szerint, de a jövőben csak az új feltételeknek megfelelő pályázatok nyerhetnek.
Gimnáziumunk szempontjából fontos volt a jelenlétem, új kapcsolatokat kezdtem kiépíteni, amelyek alapul szolgálhatnak a következő most már Erasmus+ pályázatunknak. 
Plenáris előadáson
Zászlók

Szeretnénk továbbra is részesei lenni az európai iskolai együttműködéseknek - diákjainknak és tanárainknak lehetőséget adni a nyelvi és egyéb kompetenciáik fejlesztésére.


Pintér Zsolt

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése