2014. március 9., vasárnap

Vetélkedő



Műveltségi vetélkedő


A farsangi időszakban iskolánk tanárai műveltségi vetélkedőt szervezetek a diákságnak. A megmérettetésre egy pénteki napon került sor. Két korcsoportban és három teremben bizonyíthatták a tanulók, hogy az ő csapatuk a legjobb. A háromfős csapatok izgalommal várták azt a másfél órát, amikor hol könnyebb, hol nehezebb feladatokkal kellett közösen megbirkózniuk. Nemcsak tudás, hanem a gyorsaság is kellett a sikerhez. 


Mindhárom teremben projektor és egyéb technikai eszköz felhasználásával oldották meg a diákok a feladványokat, melyben szerepelt arc- és híres épületek felismerése, igaz-hamis, tippelős feladvány és feleletválasztós teszt szinte minden tantárgyból, illetve levezetésként zenefelismerés. A másfél órás program a sok érdekes kérdés mellett vidám percekben is bővelkedett. 


 
Néhány diákvélemény a vetélkedőről:

„A műveltségi vetélkedőt nagyon élveztem! Tetszett, hogy vegyes csapatok voltak. Igazán jó csapatépítő-tréning volt szerintem. A vetélkedő alatt mindenki megpróbálta kihozni magából a legjobbat. Örülnék, hogyha lenne még ilyen esemény!

„Szerintem nagyon jó volt. Egyrészt összehozza az embereket, megtanulják, hogy hogyan dolgozzanak csoportban; másrészt pedig jól érezzük magunkat és az alaptudásunkat is csiszolja, illetve örülünk, hogy mennyi mindent tudunk.”

„A kérdések jók voltak és érdekesek, de nemcsak a műveltség számított, hanem a gyorsaság is, ami nehezítette a megoldást. A csapatom teljesítményével elégedett vagyok, hiszen előkelő helyen végeztünk.”


A fiatalabb korcsoport esetében az első két helyezett, az idősebbeknél pedig az első három kapott jutalmat, illetve fejenként egy tantárgyi ötöst egy szabadon választott tantárgyból. Az első helyezettek fődíja egy közös múzeumlátogatás, melyre a napokban kerül sor. Gratulálunk a nyerteseknek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése