Október 26-án került
megrendezésre az iskolai halloween. Akárcsak tavaly, idén is a
Diákönkormányzat szervezte teljes erőbedobással. Minden
osztályképviselő lelkesen vetette bele magát a munkába, aminek
meg is lett az eredménye.
A
résztvevők kettesével mérettették meg magukat a különböző
állomásokon, ahol ijesztő és kissé gusztustalan feladatokkal
találták szembe magukat. Kóstolgattak „szemgolyót” és
„agyvelőt”, majd mit sem sejtve egy lepedő alá benyúlva
tapogatással találták ki, mit is rejtenek a tálkák. Ezen kívül
„rémactivityztek”, filmet néztek, boszorkányujjat készítettek,
és ami egy halloweenről sosem hiányozhat, tököt faragtak. Minden
állomáson cukorkákat és egy térképrészletet lehetett
megszerezni, aminek a segítségével az iskola egész területén
elrejtett „kincseket” kereshették meg.
Nagyon hangulatos
péntek estét töltöttünk együtt, és az egész Diákönkormányzat
köszöni a jelenlévő diákok részvételét és aktív
közreműködését. Reméljük, jövőre még többen állják ki a
próbákat!
Kormos Vivien
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése