Életünk
egyik legfontosabb eseményének mondhatjuk ezt a napot, ugyanis
ekkor zajlott a szalagavató ünnepélyünk a Duna Palotában.
Sokakban megfogalmazódott a kérdés, mit is jelent a szalagtűzés.
Mindenki egyfajta meghitt búcsúnak éli meg – bár még számos
kihívás vár ránk, amit meg kell oldanunk együtt, közösen.
Felnőttek lettünk, és a jövő miatt aggódunk. Nemsokára
eljönnek az érettségi napjai, ahol legjobb tudásunk szerint
igyekszünk majd teljesíteni.
De hogyan is zajlott a szalagavató? Már a felkészülés során sok kellemes közös pillanatot éltünk meg. A táncpróbákon igazán összekovácsolódtunk, felejthetetlen percek voltak. Mindnyájunk számára hatalmas élmény volt, ahogy formálódtak produkcióink Selymes Enikő Blanka Tanárnő irányításával. A nagy napon már minden olajozottan működött, ennek megfelelően nagyon élveztük a főpróbát, és vártuk az ünnepséget. Tanáraink, szüleink és barátaink figyelme végigkísért minket az est folyamán. Önbizalmat adott nekünk, hogy érezhettük támogatásukat, odaadásukat.
Az idő gyors múlása megrémít minket, hiszen mintha tegnap lett volna, hogy ott álltunk, a színpadon, a kilenc csillogó szemű végzős diák tele ambícióval és a még fel nem épült, vagy éppen most körvonalazódó jövőképpel. Sosem fogom elfelejteni azt az érzést, azt a légkört, ami aznap körülvett bennünket. Bár az utolsó pillanatokban a gondtalanság helyett az izgalom lett úrrá rajtunk, az egész ünnepély felülmúlhatatlan hangulatban telt.

Ofő beszéd |
Legelőször
az ünnepélyes szalagtűzésre került sor, Tóth Adrienn Tanárnő
egyenként szólított minket, és tűzte fel szalagjainkat. Megható
pillanatokat éltünk meg.
Osztálytánc |
Néhány műsorszám után megkezdhettük osztálytáncunkat, ami nagyon vidám, igazi bulizós hangulatban telt, ezután készültünk fel az est fénypontjára, a keringőre. A gyönyörű ruhák és a szép zene igazi báli hangulatot varázsolt a szívünkbe és a színpadra. Csodálatos érzés volt látni a közönség meghatódott arcát.
Miután az utolsó keringős pár is meghajolt a színpadon, a Duna Palota aulájában ismét előadtuk táncunkat, amelynek végén felkértük családtagjainkat és ismerőseinket keringőzni. A lányok káprázatos ruháikban édesapjukat kérték fel egy szál fehér rózsával, a fiúk pedig elegáns szmokingjukban édesanyjukat egy szál vörös rózsával. Rengeteg kép és videofelvétel készült erről az elbűvölő légkörű eseményről is. Ezután következett ünnepélyes vacsoránk, amelyet lágy zene mellett, már feloldódott hangulatunkban fogyaszthattunk el családjaink körében.
Az ünnepeltek |
Az est zárásaként
Tóth Adrienn Tanárnő és az osztály elviharzott egy közös
bulizásra. Fehér limuzin várt minket pontban 22:30-kor a Duna
Palota előtt, és vitt el minket a Spirit Clubba. Az autóban
pezsgővel koccintottunk erre a csodás estére.
Köszönettel tartozunk mindazoknak, akik lehetővé tették számunkra ezeket a felejthetetlen perceket. Köszönjük az Igazgató Úrnak és tanárainknak az est megszervezését, Selymes Enikő Blanka Tanárnőnek a táncok koreografálását és betanítását, Herczeg Eszter Tanárnőnek az osztályfilm összeállítását, és köszönjük Tóth Adrienn Tanárnőnek, hogy végigvitt minket az úton, mely a szalagavatón teljesedett ki. Köszönjük szüleinknek, családtagjainknak és barátainknak az odaadó figyelmet, hogy mi lehettünk az est fénypontjai. Úgy gondolom, és ezt mindnyájunk nevében mondhatom, felejthetetlen este volt!

Zólyomi
Anna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése